Bőrdaganat típusok
 

(carcinoma basocellulare)
 
A bazalioma elnevezésű bőrdaganat a bőr hámsejtjeinek legalsó -bazális- rétegéből indul ki. Kevéssé rosszindulatú - úgynevezett semimalignus- daganatként tartjuk számon. Ez annyit jelent, hogy áttétet gyakorlatilag nem képez. Bizonyos esetekben, főleg az arcon jelentkezve a körültekintő orvosi ellátás ellenére is kiújulhat, környezetét, esetleg a mélyebben elhelyezkedő szöveteket súlyosan roncsolva növekedhet, így egyre nehezebben megoldható problémát okoz.
 
Kialakulás
Kialakulásában az élet során elszenvedett összeadódó -kumulatív- ultraibolya fénydózisnak tulajdonítjuk a legnagyobb szerepet. Éppen ezért a bőrfelület napnak jobban kitett részei: arc, vállak, törzs felső része érintett leggyakrabban. Emellett egyéb faktorok -kemikáliák, egyéni hajlam- is hajlamosító tényezőként szóba jönnek kialakulásában.
 
Megjelenés
Legtípusosabb megjelenési formája lassan növekvő, néha kisebesedő csomó vagy folt. Jellegzetessége a megfelelő megvilágítás mellett enyhén csillogó -gyöngyházfényű- színe, mely az elváltozás egészét, de legalább egy széli részét általában jellemzi. Ez alapján az esetek túlnyomó részében gyakorlott szem számára könnyedén felismerhető. Típusos, és a diagnózis felállítását gyakran megkönnyíti a hosszan lefutó, tágult, kanyarulatos kapilláris erek jelenléte az elváltozás felszínén. Lényegesen nehezebb feladatot jelent a pigmentált típusú bazalioma diagnosztizálása. Ennek elkülönítése melanomától néha még gyakorlott bőrgyógyászok számára is nehézséget jelenthet. A kórisme felállítása és a kezelés szempontjából is problematikus az infiltratív és a szklerotizáló típusú bazalioma. A szabad szemmel az ép bőrtől néha csak nehezen elhatárolható típusok kezelése is több nehézséget hordoz magában.
 
Kezelés

A kezelő orvos a daganat méretétől, lokalizációjától, típusától, a beteg korától függően az alábbi kezelési lehetőségek közül választhat. Lehetőség szerint első választandó módszer az épben történő sebészi eltávolítás. Emellett radiotherápia, kémiai sebészet, fotodinámiás kezelés jön még a leggyakrabban szóba. Minden esetben alapvető követelmény a diagnózis szövettani vizsgálattal történő alátámasztása.
 
 
 
Bőrdaganat típusok
Bazalioma
Laphámrák
Melanoma
 
Mikor gyanakodjunk?
Általában
Melanoma
Rizikócsoportok
 
Megelőzés
Gyermekeknél
Nyaralás alkalmával
Extrém sportok
Öltözködés
Fényvédő krémek
 
Szűrővizsgálat
Önvizsgálat
Bőrgyógyászati vizsgálat
 
Hova forduljak segítségért?
Szakemberek
G1 Bőrgyógyászat
 
   
 

Bőrdaganat szűrés, digitális anyajegy-vizsgálat:
G1 Intézet Bőrgyógyászat - Megoldás egy helyen, az egészséges, szép bőrért
1036 Budapest, Lajos u. 74–76., 1. emelet.
További információ (megközelítés, bejelentkezés, egészségpénztárak stb.):
G1Derma.hu